Rólunk

Selon Sophie

Magyarul annyit tesz: Zsófi szerint

A kislány, aki mindig imádott papírbabákra ruhákat rajzolni, kiszínezni és hajtókák segítségével figurákat öltöztetni. Tehetség híján is annyira élveztem a tervezést, hogy ez akkor egyáltalán nem számított. Az élet végül teljesen más irányba sodort, de az igény a megszokottból való “kitörésre” a hétköznapjaim szerves része volt. 

Selon Sophie. A név már évekkel ezelőtt megszületett, a megvalósulás mégis sokat váratott magára.

Amint megismertem, a jóga leírhatatlan változást, áttörést hozott az életembe. Az elmerülés részeként különböző oktató képzésekkel a hátam mögött továbbra is keresem a fejlődés és tanulás lehetőségét.

Jógaoktatóként a saját tapasztalataim, valamint oktatótársaim és vendégeim visszajelzései alapján vált egyértelművé, hogy az igazán a jógázó közösség igényeire szabott viselet nehezen elérhető Magyarországon.

Ahogy egyik kedvenc oktatóm mondja: A jóga mindenkié. Miért ne lehetne minden jógázónak kényelmes, szinte személyre szabott jógaruhája is?

Olyan ruhákat álmodtunk, amelyek kényelemben, designjukban, színeikben és legfőképp a Rád való odafigyelésben a legtöbbet nyújtják. Különleges anyaguknak köszönhetően gyorsan száradnak, többségük erős alakformáló hatást  biztosít. Egyedi tervezésünknek és sorozatos tesztelésnek köszönhetően a jógázók kényelmét szolgálják.

A minőséget a mennyiség elé helyezzük, minden darabot saját tapasztalat alapján tökéletesítünk. A Selon Sophie a jóga szerelmesétől, a jóga szerelmeseinek készült. 

Biztos vagyok benne, hogy a gondossággal készített kollekcióim darabjait örömmel viseled majd, és segítenek, hogy gyakorlásod során csak arra kelljen összpontosítanod, amiért igazán jógázol: az Önmagaddal való kapcsolódásra.

Kövess minket!

Országos házhozszállítás

Futárszolgálat segítségével Magyarország teljes területére.

Prémium design és anyagok

Egyedi szabás és színek, a jóga szerelmesétől, pont Neked.

Elérhető minőség

Minőség a mennyiség előtt, nincs márka-felár, csak kényelem.

Vásárlási garancia

Nem jó a méret, vagy elégedetlen vagy? 14 napig kicserélheted.​

Shopping Cart